Karcagon 1998-ban nyílt meg a Kazah Köztársaság Konzulátusa.

Horváth László tiszteletbeli kazah konzul 1998-tól 2006-ig tartó első megbízatása alatt elévülhetetlen érdemeket szerzett a két ország közti kulturális és gazdasági kapcsolatok feltámasztásában és szorosabbra fűzésében, amelyek elismeréseképpen 2011-ben Rashid Ibrayev Turarovich, a Kazah Köztársaság budapesti nagykövete kitüntetésben részesítette az ország alkotmányának és függetlenségének 20. évfordulóján. Éppen a 8 éves kiváló munka okán 2006-ban általános értetlenség fogadta, hogy a hivatalba lépő új kormány nem tartott igényt a konzul és a konzulátus munkájára. A karcagi konzulátus felfüggesztette működését, tábláját 2006-tól szimbolikus fekete lepel takarta, az egykori tiszteletbeli konzul pedig a Kunok Nagyköveteként folytatta 1998-ban megkezdett munkáját. Ezekben az években a Kazah Köztársaság határozottan kiállt a két ország kapcsolataiért komoly erőfeszítéseket tevő egykori tiszteletbeli konzulja mellett.

Kazahsztán budapesti nagykövetsége nem kívánt ugyan állást foglalni az ügyben, mondván ez magyar belügy, annyit azonban kijelentettek, hogy a konzulátuson végzett munkával messzemenőkig elégedettek voltak. A 2010-es kormányváltást követően elhárultak az akadályok, és 2012-ben Horváth Lászlót ismételten felkérték korábbi pozíciójának betöltésére. A tiszteletbeli kazah konzul a Kunok II. Világtalálkozójának megnyitó rendezvényén vette át megbízólevelét a Kazah Köztársaság nagykövetétől. A konzulátus így folytathatta, folytathatja a megkezdett munkát, hogy a dinamikusan fejlődő Kazah Köztársasággal minél szorosabb gazdasági és kulturális stratégiát alakíthasson ki mind Magyarország, mind a vidéki közösség.

Társadalmi szerepvállalás

Az L. A. C. Holding vállalatcsoport és tulajdonosa, Horváth László tiszteletbeli kazah konzul a magyar-kazah kapcsolatok ápolásáért és elmélyítéséért minden rendelkezésre álló eszközzel önzetlenül próbál segíteni.

A múlt század hetvenes éveinek közepétől a korán elhunyt karcagi turkológus, Mándoky Kongúr István kutatott éveken keresztül Kazahsztánban. Nyelvészeti szemszögből vizsgálva mutatott rá, hogy egyenes ági rokonaink élnek azokon a területeken. A mai napig is több mint hatszáz hétköznapi szó - alma, bátor, kabát - bizonyítja összetartozásunkat. A rendszerváltás után a kazahok is keresték az identitásukat, s kiderült, az ottani kunok számon tartják, hogy rokonaik élnek nyugaton, azaz az ő szemükben mi vagyunk a legnyugatibb kazahok.

A kazahok tehát rokonaikat is tisztelik bennünk, s ennek felismerése az egyre szorosabb kapcsolatok ápolására ösztönöz bennünket. Egy nemzeti ébredésnek a korában élünk és a hagyományos közösségek most találnak magukra. A hagyományőrzők, a lovascsapatok, a harcosok vagy éppen a kutatók éppen úgy dolgoznak az identitás fenntartásán, mint az önkormányzatok és az egyesületek. Akiknek lehetőségükben áll, azok a maguk szerény eszközeivel ugyan, de folyamatosan igyekeznek a mégoly távoli rokoni kapcsolatokat is ápolni és a közös múltból minél hasznosabban meríteni. Ez is tekinthető ugyanúgy a társadalmi felelősségvállalásnak, mint a környezet védelmében tett bármilyen lépés.