Kazah mezőgazdasági delegáció látogatása Magyarországon
Az első szakmai napon a szakemberek látogatást tettek a Pick Szeged Zrt-nél, ahol az üzemi látogatás során megismerhették egyebek mellett a híres magyar téliszalámi előállításának folyamatait. Ezt követően a szegedi Gabonakutató Intézet meghívásának tettek eleget, ahol különös figyelmet kaptak a cukor cirok és a kukorica termesztésének technológiai kérdései. Az egyeztetések során körvonalazódott egy kísérleti telepítés lehetősége a kazahsztáni Farm Agro földjein, ehhez pedig felmerült az együttműködés lehetősége az erre specializálódott kazah tudományos intézettel.
A második szakmai napon a budapesti Füvészkertben dr. Orlóci László látta a delegációt vendégül, aki röviden ismertette a Pannon Breeding programot, melyben felelevenítette, hogy közel fél éve együttműködési megállapodást kötöttek az Almaty Botanikai Kutatóintézettel. A bemutatót követően a vendégek sétát tettek a több mint 7000 növényfajt tartalmazó Füvészkertben, ahol számos egészen ritka növény pompájában gyönyörködhettek.
A delegáció rövid protokoll látogatást tett a Földművelés és Vidékfejlesztési Minisztériumban, ahol Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter fogadta a vendégeket. Fazekas Sándor miniszter kiemelte, hogy a magyar élelmiszeripar kiváló minőségben állít elő élelmiszereket, ehhez kapcsolódva a kazah szakemberek pedig a magyar agrártechnológiák és szaktudás kazahsztáni alkalmazhatóságáról iránt érdeklődtek. Horváth László elnök-vezérigazgató hozzászólásában megköszönte, hogy miniszter úr fogadta a kazah delegációt, valamint hangsúlyozta, hogy Kazahsztánban a teljes vertikumú (takarmánytermelés, állattenyésztés) élelmiszer-feldolgozás technológia transzferjében fontos együttműködési lehetőségeink rejlenek.
A kazahsztáni szakemberek a következő napokban olyan jelentős magyarországi cégekkel folytattak szakmai egyeztetéseket, mint a magyar konzervipari sterilizációs berendezések gyártója, az Innovaster Kft és a hazai élelmiszeripar és kereskedelem kiemelkedő szereplője, a kecskeméti Univer Zrt. Hogy a hazai mezőgazdaság teljes vertikumából ízelítőt kapjanak, a kazah vendégek bepillantást nyerhettek a ceglédi NAIK gyümölcsnemesítési kutatóintézetének tevékenységébe is, ahol kiemelt érdeklődés övezte a gyümölcsfa csemetékkel kapcsolatos hazai tapasztalatokat.
A látogatás záróakkordjaként a kazah vendégek a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt.-ben jártak, ahol a vetőmagüzemben hibridkukorica, takarmány kukorica és silókukorica termesztését, a lineárral történő öntözést tekintették meg, valamint tájékoztatót hallhattak a növényvédelemről, az eddig elért hozamokról, eredményekről. Hasznos tapasztalatcserére került sor a két fél között az egyes kazah és a magyar mezőgazdasági ágazati termékek és technológiák összehasonlítása során.
A látogatást a delegáció vezetője, Topzsar Dzsamalbekov egyértelműen pozitívnak összegezte, a kazah delegáció szakemberei több területen is látnak együttműködési lehetőséget hazánk agrárszereplőivel.